Nos, kedves Olvasó társam, amennyiben elvégezted az előző levelem alapján a saját igényeid felmérését, bizom benne, hogy a két kérdéscsoport között jelentős a válaszokban a
külömbség.
Mark Twain mintegy 2oo évvel ezelőtt azt mondta, hogy '' Nagyon szegényes annak a képzelőereje, aki addig nyújtózkodik csak, amig a takarója ér. ''
Az a hit, amit hosszú éveken keresztül kialakitottunk magunkról, visz előre, vagy gátol
meg bennünket, hogy tegyünk valamit, vagy hozzá se fogjunk. Úgy érezzük, hogy rendelkezünk egy bizonyos önismerettel, és sokan fel sem tesznek ilyen és hasonló kérdést
önmaguknak, esetleg, hozzá még azt, hogy biztos, hogy csak ezt akarom, és többre nem
vagyok képes ?
Nos had áruljam el, ha hajlandó lenne eltakaritani a fejben az akadályokat, ha megválltoztatnák az önmagukba vetett hitet, az élettől sokkal több járna nekik-
Ennek a blognak az is a célja, hogy útmutatást nyújtson a siker. a jó egészség felé,
a való világ józan észen alapuló szabályai közül. Ebben a robogó, rohanó világban
tanuld meg hát észrevenni azt a lehetőséget, ami felett sokan mások elsikalamak.
2007. december 27., csütörtök
2007. december 19., szerda
MÉRJE FEL SAJÁT IGÉNYÉT
Nos ahhoz, hogy az anyagi függetlenség útjára lépjen, engedje meg, hogy egy tükröt
tartsak ön elé.
Kérem válaszolja meg és irja le önmagának az itt feltett kérdésekre a válaszokat.
1. Jelenleg hány órát dolgozik naponta
2. Mekkora a jelenlegi keresete
3. Volt-e nyaralni
4. Milyen autója van
5. Milyen lakásban, házban él
Nos, amennyiben készen van a válaszokkal, akkor kérem irja le a válaszokat a következő kérdésekre is, hogy összehasonlithassa őket.
l . Mekkora az a havi összeg amivel elégedett volna
2. Hol szeretne nyaralni, hova szeretne el utazni
3. Milyen autőt szeretne
4. Milyen házat, lakást képzelt el a saját részére
5. Hány órát töltene cégünkkel ezért naponta, hetente

2007. december 17., hétfő
A cég nagy kihivása, hogy mindenki számára egyenlő esélyt nyújtva nyitva áll.
Sok vágykergető, azonnali gyors meggazdagodásra vágyó, álmodozó is csatlakozik hozzánk,
azonban ez az üzlet kiszűri a változni nem akarókat. Hosszú távon csak inteligens, etikus, szakmájukhoz felnövő emberek maradnak meg velünk az üzletben.
Nagy előnye, hogy saját otthonából épithet ki egy olyan vállalkozást, amely elegendő pénzt
és időt biztosit ahhoz, hogy megvalósithassa mind azt amit szeretne.
Ahhoz, hogy a befektetett munkának meglegyen az eredménye alkalmazott tudásra van szükség.
Biztos vagyok benne, hogyha az emberek értenék az MLM lényegét szinte mindenki benne lenne.
egyetért > tiltakozik >

2007. december 14., péntek
IDŐUTAZÁS AZ ALOEVAL
Az ókorba nyúlik vissza történelme ennek a gyógynövénynek, amely mint egy svédasztal kinálja fel az egészségünk megőrzésére fontos és nélkülözhetetlen tápanyagokat.
Kleopátra bőre szépségének és hamvasságának megőrzésére használlta. Nagy Sándor
hadászati előnyt kovácsolt abból, hogy katonáinak az aloeval kezelt sebeik gyorsabban begyógyultak. A korai keresztény kultúra szerint Jézus sebeit, a keresztől levéve aloeval
kenték be.
Elterjedve a különféle kultúrákban és időkben szolgállt már ételek receptjeként,
kozmetikai szerként és gyógyitóként is, és még ki tudja mire nem használlták...
A maja kulturából ránkmaradt irásos emlékekben többek között beszámolnak arról is, hogy
hajópadlók bedörzsölésére használlták.
Nem csoda hát, hogy sokrétű felhasznállása miatt minden kultúrában és minden
időben igen nagy tisztelet övezi e természet ajándékát.
egyetért > tiltakozik>

2007. december 13., csütörtök
A megelőzés egyre inkább mágikus szóvá válik az életünkben
Nekem az élet bizonyitott.
Minőségi táplálék hijján csorbát szenved az immunrndszer. Tartósan...
A táplálkozásunkból hiányzó vitaminokat, ásványi sókat, enzimeket és a többi fontos anyagot, ma már szinte csak a jó minőségű táplálék kiegészitőkkel tudjuk bevinni. S amivel ezt biztositani tudjuk az egy kulcsfontosságú növény kivonata, mely egyre több család életében
van jelen, az Aloe Vera.
Történelme izgalmas, jelenléte reménykeltő.
És önnek mi a véleménye erről?
egyetért> tiltakozik>

2007. december 11., kedd
Hihetetlennek tűnik, hogy láthatatlan ellenséggel- a méreganyagokkal kell felvenned a harcot?

Amióta megszülettek a lányaink, szinte életcélommá vált a családom egészsége. Tettem is érte lelkiismeretesen, amit tehettem.
Amikor kb. 1o évvel ezelőtt férjemnek segitettek az aloés termékek, az akkor már kb. öt éve tartó, egyre sújosbodó pikkelysömör leküzdésében )tapasztalatát közzétettük a weblapunkon http://www.aloetrend.com/) biztos voltam benne, hogy egy életre elköteleztük magunkat e gyógynövénycsaládból készült táplálékkiegészitőknek.
Ma már nem legyintek a bennünket körülvevő vegyi anyagokra, kipufogó gázokra,vagy permetszerekre, hanem azt nézem, hogy a saját otthonomban mit tudok tenni mindennek az ellensúlyozására. Az egészségünk megőrzésére elkerülhetetlennek tartom a méregtelenités fontosságát.Megtanitotta velem az élet, hogy bárhogyan is igyekszem, táplálékkiegészitők nélkül, csak a szemnek vonzó és mennyiségi táplálékot tudok az asztalra tenni, de a minőségbe nem látok bele.
És Ön hogy van ezzel.
-egyetért > tiltakozik>.....

2007. december 9., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)